 - Hogy kezdődött Önöknél a bioművelés?
- Nálunk ez tényleg egy elvi kérdés volt, mivel a szőlőtermesztés még nem a megélhetési kategóriába tartozott, így a „harmóniában a természettel elv „ nagyobb súlyú volt mint a feltételezett termésbiztonság.. Aztán kipróbáltuk és működött. A természetes ökogazdálkodást követte az ellenőrzött biotermelés, bár ez költségnövekedéssel járt, gazdasági előnyt még nem biztosított Persze az ember a kevésbé érzékeny fajtákkal kezdi el,de mára gyakorlatilag az egész területet így műveljük. Természetesen az sem mindegy, hogy az adott ültetvény hol van, de itt kedvező feltételekre találtunk.
- Milyen szőlőfajtákkal foglalkoznak?
- Eleinte voltak a világfajták, aztán piaci hatásra, meg a villányi szomszédság miatt a vörös fajták és így jutottunk el a Hungarikumokhoz. Jelenleg megtalálható nálunk az Olaszrizling, Juhfark, Hárslevelű, Királyleányka, Bianka, Chardonnay, Sauvignon Blanc, Zöld Veltelini, Muscat Ottonel, Cirfandli, Portugieser, Cabernet Sauvignon és a Merlot.
- Mégis melyik fajtát emelné ki?
- A Rizling becsületének visszaállítása nagyon fontos volt, úgy érezzük, hogy jól sikerült is.
- Gondolom sokan kétkedéssel fogadták, amikor elhatározta, hogy bioszőlőt fog termelni.
-Természetesen sokan kétkedve megmosolyogtak,s volt rosszindulatú vélemény is. Azonban ez egy más szemlélet, amit vagy akar valaki, vagy nem. Meg kell kötni bizonyos kompromisszumokat is, hiszen a szőlő talán kevesebbet terem így, mint hagyományos módon, de szem előtt kell tartani mindig, hogy mi elsődlegesen nem is a szőlőt, hanem a talajt tápláljuk. A növény pedig annyit vesz el a földből, amennyire neki szüksége van. Volt, amikor meg azt kérdezték, hogy miért nem kaszálok már, mikor virágzó gyomok is vannak a szőlősorban. Igen, lehet, hogy ott virágzó gyomok voltak, de az pedig csemege a ragadozó atkáknak, ha éppen nincs más, hát ezért nem kaszáltam. Ez az atka populáció is érdekes, mert nem telepítettem be őket és mégis elszaporodtak, hiszen az szaporodik el jobban, amire nagyobb szükség van. Kialakul egy természetes egyensúly.
- Ön szerint mi a bioművelés legérzékenyebb pontja?
- Az biztos, hogy az egyensúly kialakítása és ennek megtartása nagyon fontos. Ez mindenre vonatkozik, akár a talaj egyensúlyáról beszélünk, akár a különböző betegségekkel szemben fellépő természetes védekező mechanizmusokról. Ki kell alakulnia egyfajta önszabályozásnak. Ez a rendszer azért nagyon érzékeny, mert ha az ember egyszer túlságosan beleavatkozik, akkor felborul. És sok dolog van még, a permetezésre is nagyon oda kell figyelni például, hogy kevesebb szerrel történjen, de jól és a megfelelő időben. Gondolom ismeri amúgy a viccet, hogy mi a különbség a bio-s és a nem bio-s között: A nem bio-s az nappal permetez, a bio-s az meg éjszaka…Mi is általában este 7után és reggel permetezünk…. mert akkor itt megáll a szél.
- A borkészítést tekintve mi a legfőbb vezérelv?
- Szőlőt művelünk, ez az elsődleges dolog. Mondhatnám azt átvitt értelemben, hogy a bor végül is egy „melléktermék”. Sokan vallják, de én is azt gondolom, hogy minden a szőlőben kezdődik és ott már majdnem minden el is dől, hiszen a pincében mi már hozzáadni nem tudunk, az egészséges, jó termés a legfontosabb. A borászatban célúnk a hagyományokat tiszteletben tartva, de a korszerű technológiák adta lehetőségekkel készített borok azzal a filozófiával, hogy a bort nem a borász hozza létre, de feladata tisztességes felelős munkával minél többet megőrizni a borvidék, a fajta, az évjárat adta természetes értékekből.
- A már említett Olaszrizlingen kívül mivel érték és érik el a legnagyobb sikereket?
- Azt mondhatom, hogy a vörösborainkkal, sőt a Juhfarkkal is sikeresek vagyunk, de hát mindegyik szőlőfajtával sokat kell próbálkozni, mire az ember rájön, hogy miként lehet a legjobb minőséget elérni vele. Például korábban a Biankát – amiből nem csak bort, hanem biomustot is előállítunk – eddig, magas, 22-23-mas cukorfokokkal szüreteltük, de nekünk végül úgy vált be jobban, (pedig korábban sem volt kevés a sava) hogy nem várjuk meg, hogy ilyen mértékben túlérjen, és inkább egy fajtajellegesebb, könnyebb bort készítünk belőle.
- Mit gondol a ma egyre inkább terjedő biodinamikus szemléletről?
- A mai ember sokszor túl tanult ahhoz, hogy pl. a biodinamikát használja. Ez nem azt jelenti, hogy nem hiszek benne, csak nekem egyelőre még kicsit meredek ez a módszer, ami elsődlegesen a hold állásához igazodik, preparátumokat használ, stb… Azonban az őseink sem tették ezt másképp, ezeknek a megfigyeléseknek komoly alapjuk van, tehát nyilván működik.
- Hol találkozhat a boraikkal az érdeklődő?
- Elsősorban a pincénkben, a helyi gasztronómiában, hotelekben lehet találkozni a borainkkal.
További információk a pincészetről: www.harspinceszet.hu
|